2012. május 19., szombat
Kiemelt sportágak: Kézilabda | Kosárlabda | Labdarúgás | Tenisz | Vitorlázás
Kajak-kenu
Kajak-kenu
A kajak-kenu 1936-ban került a nyári olimpiai játékok műsorába. A kezdeti 10 000 méteres számok hamar kimaradtak, rövidebb távok váltották fel őket. 1948 óta női számok is vannak és 1972-ben bemutatkozott a vadvízi szakág is, mely véglegesen 1992-ben került be a programba.
Kétfajta hajót használnak ebben a sportban: egy- illetve kétfős kenukat (angolul: canoe), és egy-, két- illetve négyfős kajakokat (angolul: kayak). A hajó angol nevéből és a benne ülők/térdelők létszámából erednek a versenyszámok elnevezései. Például a "C-1" a kenu egyes versenyszám, míg a "K-2" a kajak kettes. A síkvízi versenyszámokat eddig 500 és 1000 méteres távokon rendezték meg, a női versenyszámok mindegyike 500 méter volt; Londonban már 200 méteres távon is lesz verseny.
Aktuális Előkészületben Befejezett
Kiemelt hírek:
Olimpia, világjáték: London 2012: már 137 magyar nevezhető - Madarász Tamás kvótát kapott az európai szövetségtől (EJU), így nyolc cselgáncsozó képviseli majd a magyar színeket a londoni olimpián.
: Leadták Overdose előnevezését a Royal Ascotra - Leadták Overdose előnevezését a Royal Ascotra Mikóczy Zoltán, a magyar ló társtulajdonosa szerint.
Snooker: Negyedszer lett snooker-világbajnok Ronnie O’Sullivan - A Betfred.com World Championship, a sheffieldi snooker világbajnokság döntőjében a sportág egyik meghatározó alakjának számító Ronnie O’Sullivan ellenfele Ali Carter volt.
Jégkorong: Divízió I-es jégkorong-vb: Magyarország pályázik a jövő évi rendezésre - A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) pályázik a jövő évi divízió I-es világbajnokságra.
: Drogba az évszázad góllövője - Kizárólag a nemzetközi mérkőzéseket figyelembe véve az elefántcsontparti Didier Drogba vezeti a 21. század legjobb góllövőinek listáját a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS statisztikája szerint.
Kézilabda: Görbicz lőtte a legtöbb gólt a női kézilabda Bajnokok Ligájában - A 2011/12-es női kézilabda Bajnokok Ligájában a Győri AUDI ETO KC játékosa, Görbicz Anita áll a góllövő lista élén, aki 74-szer volt eredményes.
: Sztárok sikere, magyar győzelmek, azonnali eredmények a (S)portál!-on - A megjelenő sportágak iránt elkötelezett, a sport szellemiségét értékként felvállaló, az eseményekről történő információszolgáltatás támogatását hasznosnak tartó együttműködő partnert keres a sportversenyek.hu. A sportversenyek.hu, a (S)portál! alaptevékenysége továbbra is az aktuális sportesemények direktlinkjeinek elérhetővé tétele, az ínyenc sportkedvelők (és közülük is kiemelten a széles érdeklődési körrel rendelkezők) eligazítása marad. Ugyanakkor biztosítani - sőt növelni - szeretnénk a folyamatos hírellátást, a lényegre törő, pontos, megbízható információk gyors közlését. A klasszikussá vált mondás szerint: "Egyedül nem megy!". Ezért keresünk most partnert - sportfanatikust és/vagy a sportban meglévő üzleti lehetőségek iránt fogékony vállalkozót.
Aktuális versenyek
Jövőbeni versenyek
Sárkányhajó világbajnokság
Kajak-kenu
augusztus 3 - 7.
Tampa Bay (Amerikai Egyesült Államok)
Magyar versenyző
Kajak-kenu: U23 Kajak-kenu Európa-bajnokság Magyar versenyző
június 30. - július 3., Zágráb (Horvátország)
Kajak-kenu: Kajak-kenu Európa-bajnokság Magyar versenyző
június 17 - 19., Belgrád (Szerbia)
Kajak-kenu: Vadvizi Kajak-kenu Világbajnokság
június 11 - 12., Augsburg (Németország)
Kajak-kenu: Kajak-kenu Maratoni Világbajnokság Magyar versenyző
szeptember 22 - 26., Banyoles (Spanyolország)
Kajak-kenu: MKB Sárkányhajó Világbajnokság Magyar versenyző
augusztus 27 - 29., Szeged (Magyarország)
Kajak-kenu: Kajak-kenu Gyorsasági Világbajnokság Magyar versenyző
augusztus 19 - 22., Poznan (Lengyelország)
Kajak-kenu: U23 és Junior Európa Bajnokság Magyar versenyző
július 29. - augusztus 1., Moszkva (Oroszország)
Kajak-kenu: Európa Bajnokság Magyar versenyző
július 2 - 4., Trasona (Spanyolország)
Kajak-kenu: Freestyle Európa Bajnokság
június 14 - 19., Lienz (Ausztria)
Kajak-kenu: Rafting Európa Bajnokság Magyar versenyző
június 2 - 6., Val di Sole (Olaszország)
Kajak-kenu: Kajak-kenu Szlalom Európa Bajnokság Magyar versenyző
június 3 - 6., Pozsony (Szlovákia)
Kajak-kenu: Kajak-kenu Világkupa Magyar versenyző
május 28 - 30., Szeged (Magyarország)
Kajak-kenu: International Marathon Gorges de l?Ard?che
november 7., Vallon Pont d?Arc (Franciaország)
Kajak-kenu: Világbajnokság Magyar versenyző
augusztus 12 - 16., Halifax (Kanada)
Kajak-kenu: Európa Bajnokság Magyar versenyző
június 25 - 28., Brandenburg an der Havel (Németország)
Legfrissebb hírek
Kajak-kenu Világbajnokság
Ahogy 1997 óta folyamatosan, a tegnap lezárult MOL Kajak-Kenu Világbajnokságon is Magyarország nyerte a nemzetek közti pontversenyt. A sportág vezetősége már most azon dolgozik, hogy a hétvégén elért eredmények Londonban is megismétlődjenek.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Világbajnokság
A vasárnap zárult szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság után a magyar válogatott gerince már a szeptember 1. és 4. között, Londonban sorra kerülő előolimpiára készül.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Világbajnokság
Storcz Botond szövetségi kapitány elégedett csapata teljesítményével, a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon megszerzett érmek és londoni kvóták számával.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Világbajnokság
José Perurena López, a nemzetközi (ICF) és Baráth Etele, a magyar (MKKSZ) szövetség elnöke egyformán teljes sikerként értékelte a Szegeden vasárnap befejeződött olimpiai kvalifikációs MOL kajak-kenu világbajnokságot.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Világbajnokság
A magyar csapat hat arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel az eggyel több második helyet gyűjtött németek mögött a második helyen zárt a szegedi, olimpiai kvalifikációs MOL kajak-kenu világbajnokságon.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Világbajnokság
A magyar versenyzők két-két aranyérmet, illetve ötkarikás kvótát gyűjtöttek a vasárnapi zárónapon a szegedi, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Világbajnokság
Egyik magyar váltónak sem sikerült dobogóra állnia 4x200 méteren a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, így a hazai válogatott hat arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel (az olimpiai számokat tekintve két arannyal és egy ezüsttel), valamint 14 ötkarikás kvótával zárta a viadalt.
0 hozzászólás
Kajak-kenu Világbajnokság
Nyilatkozatok a szegedi, olimpiai kvalifikációs MOL kajak-kenu világbajnokság vasárnapi 200 méteres döntői után:
0 hozzászólás
Kajak-kenu Világbajnokság
0 hozzászólás
Kajak-kenu Világbajnokság
0 hozzászólás
Kajak-kenu Világbajnokság
0 hozzászólás
Kajak-kenu Világbajnokság
0 hozzászólás
Kajak-kenu Világbajnokság
0 hozzászólás
Aktuális versenyek térképe